Mórichida-Árpás lutheri egyháza

Mórichida-Árpás lutheri egyháza

Írta: Sághy Jenő

Mórichida-Árpás lutheri egyháza

Nem tegnap támadott, tanú: négy évszázad.

Már tíz esztendőre mohácsi vész után

Tisztán szólt az ige itt a Rába partján.

Itt prédikált hajdan jó Újkéri Miklós,

Ezerhatszázhétben ő, mint aláíró

Rótta nevét testes Konkordia könyvre,

Hitvallásainknak hűséges őrzője.

Stephanides nevű lelkész idejében,

Ezerhatszázhetven után egyik évben

Elpusztult a falu, háború dúlta fel,

Akkor maradt pusztán a régi Faluhely.

Évekig bujdosott Mórichida népe,

Nem találva sehol biztos menedékre.

Végül elrejtőzött bozótos mocsárba,

Így telepedett le a falu Bordácsra.

Míg fel nem épült a prédikátor háza,

Istentiszteletre egy pajtába jártak.

Mégis Isten előtt e hely kedvesebb volt,

Mint ma kőből épült, de üres templomok.

Krisztus után ezerhétszáz évet írtak,

Egyházunk hű népe gonosz napra virradt:

Elűzték a papot, Szemerey Mártont,

Mert Isten igéje sok szemben szálka volt.

Még gonoszabb idő jött tizenkét évre:

Győrből szolgabírák és sok vasas német

Kerman János lelkészt "kötözve bévitték"

Keserves rabságra börtönbe vetették.

Pásztor nélkül maradt Mórichida-Árpás,

Istentiszteletre Tétre vonultak át.

Akkor a távol sem volt még nagyon messze,

Szíveket fűtött az ige szerelme.

Nagysokára megjött Türelmi Rendelet

Templomépítésre adott szűkön teret.

Ezerhétszáznyolcvankilencedik évben

Álltak már a falak hívők örömére.

Lelkésznek meghívták Plevniczky Sámuelt,

Utódja Porrogról Zathureczky József,

Ötven évig szolgált idős Kovács Mihály,

Akinek helyébe választották fiát.

Árpásnak szülötte jött: Gerencsér Zsigmond,

Idejében a front néhány napig itt volt.

Sok ház jutott akkor háborús romlásra,

Isten házának is igen nagy lett kára.

Beziről érkezett élete derekán,

Ki röviden versbe fogta e krónikát.

Sötétlő ég alatt vándorolt, de tudta:

Felhőkön túl ragyog Krisztus örök napja.

Gyülekezetünknek hosszú életében

Kevés a napsütés, sok a próbatétel.

Tűz próbál aranyat és más nemesfémet,

Szenvedések terhe a mi hűségünket.

Hű az Isten, magát ő meg nem tagadja,

Tőlünk is ezt várja, ez válik javunkra.

Övéi vagyunk mi, királyi szent népe,

Bűneink lemosta Krisztusunknak vére.

Isten népe vagyunk, maradjunk meg annak,

Hatalmas keze ad minekünk oltalmat.

Őreá tekintve szilárd hittel zengjük

Ősi dalunk: "Erős vár a mi Istenünk!"